A magyar föld legjava
Sorban a 75., sok pálinkával, „Faházas Fesztivállal” éjjel 11 óráig – OMÉK 2011.
A 75. OMÉK agrárdiplomáciai szempontból is nagy jelentőségű. A kiállítás díszvendége az unió soros elnökséget július 1-től betöltő Lengyelország lesz. Így részt vesz a megnyitón Marek Sawicki lengyel szakminiszter is. Emellett a rendezvényen számos más ország, vezető agrárpolitikusaira - miniszterekre, államtitkárokra -, szakembereire is számítani lehet.
A kiállítók érdeklődése kiemelkedően nagy az árumustra iránt, az AMC több területet értékesített, mint 2000-ben vagy 2005-ben a szervezők. Mintegy 450 kiállító mutatja be termékeit, szolgáltatásait azOMÉK-on az érdeklődőknek.
A két évszázados múltra visszatekintő Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás Magyarország legnagyobb és legrégebbi agrárgazdasági kiállítása. Az agrártárca az idei, jubileumi 75. OMÉK-ot gyökeresen új agrárpolitika szellemében, a 10 évre szóló Nemzeti Vidékstratégia jegyében rendezik meg. A minisztérium hangsúlyozza: a fővárosi helyszínválasztás azt a célt szolgálja, hogy a városi lakosok is minél többen látogassanak el a vásárra, és ismerjék meg a vidéki emberek értékteremtő munkáját. Ez is összhangban van a Nemzeti Vidékstratégiában megfogalmazott törekvéssel, hogy helyre kell állítani város és vidéke szoros kapcsolatát, hiszen egymás nélkül nem létezhetnek.
Az idei OMÉK mottója nem véletlenül: „A magyar föld legjava”. A kiállításon ugyanis megtekinthetők lesznek a kiváló minőségű magyar élelmiszerek, a ritka és értékes őshonos állatok és növények, a borok, a biotermékek, a pálinkák és a kreativitással megalkotott mezőgazdasági gépek. A kiállítás és vásár alkalmat teremt a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar teljes vertikumának bemutatására az alapanyag termeléstől a feldolgozott termékekig – adta hírül az MTI.
Emellett a rendezvény illeszkedik a vidékfejlesztési tárca kiemelt célkitűzéséhez, hogy Magyarországon minden ember asztalára jusson megfizethető áron egészséges, biztonságos, magyar élelmiszer.
Az idei rendezvényen hangsúlyosan jelennek meg a biotermékek és a borok, valamint a vidékhez kapcsolódó olyan termékek, amelyek eddig nem kerültek reflektorfénybe. Így például a szikvíz, a méz, vagy a kézműves termékek. És persze a pálinka is.
Az idei vásár egyik színfoltja a kiállítási csarnokokat összekötő Passzázson a „Faházas Fesztivál”. E rendezvénynek a nyitva tartási ideje is eltér a többi kiállítástól – szerda: 10.00. -19.00 óráig, csütörtök-szombat: 10.00 – 23.00 óráig, vasárnap: 10.00 – 19.00 -, itt kap helyet többek között a Kisüsti Pálinkafőzők Országos Egyesületének közösségi standja is, ahol a KPOE tagok közösen mutatják be a pálinkáikat. Minderről és arról, hogy mivel készül például a Bolyhos és a Zsindelyes, részletesebben pénteken olvashatnak magazinunkban.
Szerző: Gyöngyössy Boglárka
Fotó: Bádonyi J. Csaba
Forrás: www.4cent.hu